A patkányfogó kihelyezése már az első gyanús pillanatban szükséges

Ha azon állatok sorát vennék górcső alá, amelyeket szívesen látnánk az otthonunkban, illetve legalább elviselnénk a jelenlétét, akkor valószínű a patkány nem kerülne fel listára. Kivéve persze néhány nemesített fajt, amelyek sokak által kedvelt háziállatok. Azonban a csatornákból, pincékből előbukkanó, büdös, fertőzéseket terjesztő, mindent megrongáló egyedek megjelenése, szinte azonnal a patkányfogó kihelyezésére sarkallnak.

Patkányfogó hívatlan vendégeknek
Patkányfogó hívatlan vendégeknek

Hiszen senki sem futna szívesen szembe velük, nem beszélve arról, ha beülnek az éléskamrába vagy a ruhásszekrénybe, ahol visszafordíthatatlan károkat okoznak és még utódokat is hagyhatnak. Amennyiben szeretné ezt elkerülni, akkor már az első jelre lépni kell és be kell szerezni a patkányfogó valamelyik formáját.

Ha nem okoz gondot a hagyományos változat kezelése és a patkány belőle való eltávolítása, akkor remek modelleket találhatunk ezen a területen is. Azonban, ha nem szeretnénk bántani az állatot és/vagy nem akarunk hozzáérni, akkor az élve fogó változat a nekünk való patkányfogó, ami csak rabul ejti a példányokat és valahol az erdőben, mezőn egyszerű mozdulattal szabadon engedhetjük őket.