Megoldja a gondot a fényszóró polírozás

Azok a tulajdonosok, akik mindent megtesznek az autó épségéért, ápolt jellegéért, bizony igen nagy figyelmet fordítanak az autólámpákra is. Régi, kopott fajták esetében a fényszóró polírozás egyértelmű megoldásnak számít, amivel ismét újszerűvé lehet varázsolni az elavult fajtát. Miért is van erre szükség? Egyértelmű, hogy a profi, szükséges lámpák manapság már nem csak praktikus elemek, hanem olyan részei a személygépkocsinak, amelyek designosak, megteremtve a vonzó, egyedülálló külsőt.

fényszóró polírozásSokszor emiatt igen kicsi a hely a lámpák beépítésére, aminek megvan a hátránya is. Ezért gyakran a megengedettnél magasabbra emelkedik a hőfok a folytonos világítás miatt, ami ugye hőtermeléssel jár, ez végső soron emisszióhoz vezet. Az ekkor eltávozó illékony anyagok kondenzálnak a lámpa lencséjén, ami hozzájárul a fényerő belülről történő csökkenéséhez. Hátrányként azt is fontos megemlíteni, hogy a Nap által kibocsátott UV-sugarak, amelyek huzamosabb ideig kölcsönhatásba lépnek a lámpa burkolatával, roppant módon koptatják azt. Mind a két esetben egy idő után szükségessé válik a fényszóró polírozás.

Ezen negatív hatások miatt 5-10 év múlva abszolút láthatóvá válik a legmodernebb eszközök egyetlen hátránya is, az elhomályosodás, ami fényerőveszteséget okoz. Szerencsére ez egyszerűen orvosolható az autólámpa polírozás technikával, amely gondmentesen távolítja el a homályos részt. Amikor a tulajdonos arra lesz figyelmes, hogy még a legdrágább, legprofibb izzó esetében is gyenge az előállított fény, akkor bizony a gondot nem a kocsi lámpája, annak kopott felülete jelenti.

Ez pedig igen rossz lehet télen, amikor is fontos a világítás két ok miatt is: hogy a sofőr jobban lássa az utat, illetve a közlekedésben részt vevő többi vezető könnyebben észrevehesse a másik autót. Nem vitás, a kopott fényszóró bizonyos látási körülmények között komolyabb, nagyobb baleset fő oka is lehet. Egy lelkiismeretes tulajdonos a legelső negatív jeleknél is igénybe veszi a remek autólámpa polírozás megoldást, amely mindenképp segíteni tud a gondon.