Napelemmel búcsút inthet a számláknak
Álmodozott már arról, hogy milyen lenne, ha többé nem érkezne villany- meg fűtésszámla? Akkor most kapaszkodjon meg, mert az álma valóra válhat! Hogyan? Tulajdonképpen csak kissé a jövőbe kell befektetni és a következő 20-30 évben azt a pénzt, amit eddig a számlákra költötte, félreteheti. Az álma a napelem telepítésével valósulhatna meg.
Akár meleg víz, akár elektromos áram előállítására, ma mar léteznek rendszerek, amelyek a beüzemelést követően már nem viszik a pénzt, hanem hozzák. Ez azt jelenti, hogy a megvásárláskor és a beüzemeléskor ugyan kell költeni, ezután viszont csak akkor, ha valami meghibásodik és szerelőt kell hívni, de az már csekélységnek számít.
Vagyis a napelem telepítés az egyik legköltséghatékonyabb megoldás, hiszen kb. 25, de akár 30 évig sem kell majd cserélni. Ennyi ideig biztosítani fogja az áramot és esetleg a meleg vizet a lakásban, így azért többet nem kell fizetni. Sőt, még arra is lehetőség nyílik, hogy egy szolgáltatóval szerződést köt majd, így a megtermelt energiafelesleget felvásárolja Öntől.