A barátság egy fontos dolog

A barátság egy rendkívül összetett emberi viszony, mondhatni egy támogató viszony. Nehéz lenne meghatározni, hogy pontosan mit is jelent, vagy milyen viszonyt takar, hiszen nem egy változata van, hanem rengeteg. A pontos tartalmát, vagy a meghatározását befolyásolhatja a kor, de a kultúra is, ám ezek mellett sok más tényező is szóba jöhet. Ez az egyén számára egy fajta kötődés a másik emberi lényhez, két vagy több ember között jön létre a barátság, ami örömteli találkozások, beszélgetések, időtöltések alkalmával alakul ki.

Barátság
Barátság

Létrejöhet úgy, hogy két embert összeköt egy közös érdeklődési kör, vagy egy közös veszélyforrás, esetleg csak egyszerű véletlen folytán is kialakulhat emberek között ez a viszony. Ha a barátság jellemzőit szeretnénk megkeresni, akkor sem lenne egyszerű dolgunk, mint a meghatározás esetében, hiszen ezek változhatnak egyik helyzetről a másikra, vagy egyik emberről a másikra, sok esetben nem feltétlenül ugyanaz jellemző a barátság egyik felére, mint a másikra.

 

Általánosságban azonban elmondható, hogy a kölcsönös elfogadás jellemző rá, hiszen egy ilyen kapcsolat lényege éppen az, hogy a másik bármennyire is más vagy különböző legyen, elfogadjuk olyannak amilyen és megpróbáljuk így megérteni. A bizalom a legtöbb esetben megjelenik, ahogyan a kölcsönös rokonszenv is. A felek képesek egymással nyitott módon beszélgetni, mindezt bizalommal. A törődés is fontos az ilyen típusú kapcsolatokban, hiszen egyik félnek sokat jelent a másik, így aggódik miatta és törődik vele, mivel azt szeretné, hogy a barátjának jobb legyen.